Tickets

Artist


Zita Szemere
2

Zita Szemere

Magánénekesnő.
 
A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 2014-ben szerzett diplomát. Énektanára Ks. (Kammersängerin) Nádor Magda volt, akit a mai napig mesterének tekint, de részt vett többek közt Sass Sylvia, Nicolas Clapton, Marton Éva és Hamari Júlia mesterkurzusain…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Magánénekesnő.
 
A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 2014-ben szerzett diplomát. Énektanára Ks. (Kammersängerin) Nádor Magda volt, akit a mai napig mesterének tekint, de részt vett többek közt Sass Sylvia, Nicolas Clapton, Marton Éva és Hamari Júlia mesterkurzusain is. Még egyetemi évei alatt nagy sikereket ért el: 2011-ben megnyerte kategóriájában a VII. Országos és II. Nemzetközi Simándy József Énekversenyt, majd 2012-ben Gildaként debütált a Szegedi Nemzeti Színházban Verdi Rigolettójában, s ebben a szerepben mutatkozhatott be például 2013-ban a KlassicFestival Schloss Kirchstetten komolyzenei fesztiválon, Ausztriában. Repertoárjának fontosabb darabjai Gilda szerepén túl Mozart Varázsfuvolájának Paminája, Donizetti Don Pasquale című művéből Norina szerepe vagy Offenbach Hoffmann meséiből Olympia.

Tanulmányok:
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest (2009–2014) – Tanára: Ks. Nádor Magda
Énektanára:
Kertesi Ingrid

Versenyek:
VII. Országos és II. Nemzetközi Simándy József Énekverseny, Szeged, II. kategória – 1. helyezés (2011)

Díjak:
Junior Prima díj, Színház- és filmművészet kategória (2017)
Mándi Andor-díj
Művészi pálya:
Magyar Állami Operaház (2014–)
Szegedi Nemzeti Színház (2013–)
KlassikFestival Schloß Kirchstetten (2013)

Főbb szerepek:
Verdi: Rigoletto – Gilda
Mozart: Varázsfuvola – Pamina
Donizetti: Don Pasquale – Norina
Verdi: Az álarcosbál – Oscar
Offenbach: Hoffmann meséi – Olympia
Mozart: Szöktetés a szerájból – Blonde
Mozart: Don Giovanni – Zerlina
R. Strauss: Ariadné Naxos szigetén – Najád

A csengő

A csengő

Magyar Állami Operaház
  • Serafina
A kármeliták

A kármeliták

Magyar Állami Operaház
  • Szent Dénesről nevezett Constance nővér
A kármeliták

A kármeliták

Magyar Állami Operaház
  • Szent Dénesről nevezett Constance nővér
Advent a Zeneakadémián

Advent a Zeneakadémián

PORT.hu Kft.
  • Énekes
Ariadné Naxoszban

Ariadné Naxoszban

Magyar Állami Operaház
  • Zerbinetta
Az álarcosbál

Az álarcosbál

Magyar Állami Operaház
  • Oscar
Az álarcosbál

Az álarcosbál

Magyar Állami Operaház
  • Oscar
Az ezred lánya

Az ezred lánya

Magyar Állami Operaház
  • Marie
Az ezred lánya

Az ezred lánya

Magyar Állami Operaház
  • Marie
Bach: Magnificat és Karácsonyi oratórium 1. kantáta

Bach: Magnificat és Karácsonyi oratórium 1. kantáta

Veres 1 Színház
  • Szoprán
Bella Máté: A tavasz ébredése  / CAFe Budapest 2015

Bella Máté: A tavasz ébredése / CAFe Budapest 2015

Müpa
  • Igazgatónő
Budapesti Nemzetközi Kórusverseny, Budafoki Dohnányi Zenekar Vez. Hollerung G. Bach: János passió

Budapesti Nemzetközi Kórusverseny, Budafoki Dohnányi Zenekar Vez. Hollerung G. Bach: János passió

Tünde Tickets Kft.
  • Magánénekes
Carmina Burana

Carmina Burana

Magyar Állami Operaház
  • Szoprán
Cosi fan tutte

Cosi fan tutte

Magyar Állami Operaház
  • Despina
Don Pasquale

Don Pasquale

Magyar Állami Operaház
  • Norina
Don Pasquale

Don Pasquale

Veszprémi Petőfi Színház
  • Norina
Don Pasquale

Don Pasquale

Vörösmarty Színház
  • Norina
Don Pasquale

Don Pasquale

Csiky Gergely Színház
  • Norina
DON PASQUALE

DON PASQUALE

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Norina
Dvorák, Sosztakovics és Orff művek - vezényel: Dénes István

Dvorák, Sosztakovics és Orff művek - vezényel: Dénes István

Nemzeti Filharmonikusok
  • Operaénekesnő
Hoffmann meséi

Hoffmann meséi

Szegedi Nemzeti Színház
  • Olympia
János vitéz

János vitéz

Magyar Állami Operaház
  • Francia királykisasszony / The French Princess
János vitéz

János vitéz

Magyar Állami Operaház
  • Francia királykisasszony / The French Princess
Máté-passió

Máté-passió

Magyar Állami Operaház
  • Szoprán | Soprano
Mozart-Lackfi: Parázsfuvolácska

Mozart-Lackfi: Parázsfuvolácska

Magyar Állami Operaház
  • Pamina
Olasz nő Algírban

Olasz nő Algírban

Magyar Állami Operaház
  • Elvira
Rigoletto

Rigoletto

Szegedi Nemzeti Színház
  • Gilda
Rigoletto

Rigoletto

Magyar Állami Operaház
  • Gilda
SCHICCHI 2.0

SCHICCHI 2.0

Magyar Állami Operaház
  • Lauretta
Siegfried

Siegfried

Magyar Állami Operaház
  • Erdei madár
Siegfried

Siegfried

Magyar Állami Operaház
  • Erdei madár
STRAUSZ KÁLMÁN 70 - Tóth Péter: Isteni pokol (ősbemutató) / Honegger: Johanna a máglyán

STRAUSZ KÁLMÁN 70 - Tóth Péter: Isteni pokol (ősbemutató) / Honegger: Johanna a máglyán

Általános
  • ének
Szerelmi bájital

Szerelmi bájital

Magyar Állami Operaház
  • Adina
Szöktetés a szerájból

Szöktetés a szerájból

Magyar Állami Operaház
  • Blonde
VIII. szimfónia

VIII. szimfónia

Magyar Állami Operaház
  • Operaénekesnő
W. A. Mozart: A varázsfuvola

W. A. Mozart: A varázsfuvola

Zeneakadémia
  • Pamina
Werther

Werther

Magyar Állami Operaház
  • Sophie
ZenePlusz 2023-24/4 - Webber/Bernstein

ZenePlusz 2023-24/4 - Webber/Bernstein

Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
  • Szoprán
[szkikki] 2.0

[szkikki] 2.0

Magyar Állami Operaház
  • Lauretta

Recommendations


Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.