Jegyvásárlás

művész


Fehérvári Gábor Alfréd

Fehérvári Gábor Alfréd

Született: 1990. április 8. (Győr)

Énekes, előadó.

Művésznevén Freddie.

Zenei karrierje előtt kereskedelmi főiskolára járt, amit el is végzett, majd irodai asszisztensként dolgozott Győrben. Már 2010-ben zenélt és voltak kisebb fellépései egyik barátjával, akinek a zenekarában rendszerint nemcsak énekelt, hanem gitározott is.

Először a TV2-n futó tehetségkutató műsorban,…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Énekes, előadó.

Művésznevén Freddie.

Zenei karrierje előtt kereskedelmi főiskolára járt, amit el is végzett, majd irodai asszisztensként dolgozott Győrben. Már 2010-ben zenélt és voltak kisebb fellépései egyik barátjával, akinek a zenekarában rendszerint nemcsak énekelt, hanem gitározott is.

Először a TV2-n futó tehetségkutató műsorban, a Rising Starban tűnt fel. A legjobb tizenkettő, majd hat és ezután a legjobb négy közé is bejutott. A verseny döntőjében végül a negyedik helyen végzett. A tehetségkutató verseny előtt sosem vett részt ilyen jellegű műsorban és még énektanárhoz se járt. A Rising Star után a Kállay-Saunders András által írt Mary Joe című első saját dala a Petőfi Rádió Top 30-as listáját többször is vezette, 2015 egyik hazai nyári slágerévé vált. 2015 őszén mutatta be az énekes – ezúttal már a Freddie művésznév alatt – új dalát: a bluesos hangzású Mary Joe után a magyar nyelvű Neked nem kellt.

2015. december 15-én bejelentették, hogy a Duna eurovíziós dalválasztó műsorába, A Dal 2016-ba bejutott a Pioneer című dala, melyet Szabó Zé és Csarnai Borbála szerzett neki. Először 2016. január 23-án, a nemzeti válogató első elődöntőjében lépett színpadra, ahol a zsűri és a nézők szavazatai alapján az első helyen végzett, és továbbjutott a középdöntőbe. A középdöntőben ismét sikerült győznie, majd a verseny döntőjében a zsűri pontozása alapján az első helyen bekerült a legjobb négy előadó közé, ahol a közönségszavazásnak köszönhetően megnyerte a nemzeti döntőt.

A 2016. május 10-én kezdődött 61. Eurovíziós Dalfesztiválon Freddie a szavazatok és a nemzetközi zsűrik pontjai alapján bekerült a május 14-én megrendezésre kerülő döntőbe, ahol ötödikként lépett színpadra, 108 pontot szerzett, és a 19. helyen végzett. 2017-ben ő lett az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi kommentátora Rátonyi Krisztinával, majd 2017. december 6-án bejelentették, hogy a Duna eurovíziós dalválasztó műsorának, A Dal 2018-nak ő lesz az egyik műsorvezetője Rátonyi Krisztina mellett.

2018-ban és 2019-ben ismét Rátonyi Krisztinával közösen látta el az Eurovíziós Dalfesztivál kommentátori feladatait. 2018. december 16-án megnyerte a Sztárban sztár hatodik évadát. 2019-ben a Duna eurovíziós dalválasztó műsorát, A Dal 2019-et vezette Dallos Bogi oldalán.

2019-ben jelölt lett a Playboy Man of The Year versenyében "előadóművész" kategóriában és meg is nyerte. 2020. augusztus 22-től a SzerencseSzombat című műsort vezeti, ahol Kovács Áron helyét vette át. 2020-ban Rókusfalvy Lilivel, míg 2021-ben Orsovai Renivel közösen vezette A Dal című tehetségkutató műsort a Dunán. 2024-ben megnyerte a Csináljuk a fesztivált! kilencedik évadát Charlie Nézz az ég felé című 1994-es dalával.

Díjak, elismerések:
InStyle Style Award – Fiatal tehetség (2016)
Petőfi Zenei Díj – Az év felfedezettje (2016)
VIVA Comet – A legjobb dal (2016)
Instyle Style Award – Legstílusosabb férfi (2017)
Playboy man of the year – Az év előadóművésze (2019)
Petőfi Zenei Díj – Az év férfi előadója (2024)

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!