Jegyvásárlás

művész


Halas  Adelaida
2

Halas Adelaida

Született: 1977. április 24. (Balatonfűzfő)

Színésznő

A veszprémi Cholnoky Jenő általános iskola után középiskolai tanulmányait Veszprémben, a Vetési Albert gimnáziumban végezte. Érettségi után, 1996-tól a Pesti Magyar Színház színiakadémiáján tanult, ahol 1999-ben végzett, majd – Vándorfi László direktorsága idején – a Veszprémi Petőfi Színház színésze lett. Indult A Társulat című televíziós szereposztó…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színésznő

A veszprémi Cholnoky Jenő általános iskola után középiskolai tanulmányait Veszprémben, a Vetési Albert gimnáziumban végezte. Érettségi után, 1996-tól a Pesti Magyar Színház színiakadémiáján tanult, ahol 1999-ben végzett, majd – Vándorfi László direktorsága idején – a Veszprémi Petőfi Színház színésze lett. Indult A Társulat című televíziós szereposztó showműsorban, és a középdöntőig jutott. Neves színházi szakemberek (Szinetár Miklós, Tordy Géza, Valló Péter, Bujtor István, Dunai Tamás, Szerednyey Béla és mások) által rendezett prózai és zenés darabok sorában szerepelt. Párizsban járt az ősz címmel önálló műsora van, amit Édith Piaf emlékének szentelt.

Szerepei a Veszprémi Petőfi Színházban:
Huszka-Szilágyi: Mária főhadnagy | Antónia (2019)
Dan Gordon: Esőember | Susan (2019/2020)
Urbán Gyula: Egerek | Szeréna mama (2019)
Szurdi-Szomor-Valla: Diótörő és Egérkirály | Pirella (2018)
Nóti-Fényes-Szenes: Nyitott ablak | Gréti (2018)
Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyermekei | Yvette Pottier (2018)
Tolcsvay László-Müller Péter-Müller Péter Sziámi: Isten pénze | Mrs. Crachit (2017)
Huszka - Bakonyi - Martos: Bob herceg | Viktória hercegnő (2017)
Süle Zsolt - Szűcs László - Tóth Loon: Madarat tolláról | Sárgarigó (2017)
David Seidler: A király beszéde | Erzsébet – yorki hercegné (2017)
Florimond Hervé - Albert Millaud: Nebáncsvirág | Corinna Polpetti, primadonna (2016)
"Múlnak a gyermekévek..." (2015)
Kocsák Tibor - Somogyi Szilárd - Miklós Tibor: Abigél | Zsuzsanna testvér (2015)
Szilágyi László – Eisemann Mihály: Tokaji aszú | Zsófi (2015)
Ifj. Johann Strauss: Bécsi vér | Gabrielle Zedlau grófné (2014)
Fred Ebb – Bob Fosse – John Kander: Chicago | Roxie Hart / Lize (2014)
Levelek a lövészárokból (2014)
Christopher Hampton – Pierre Chorderos de Laclos: Veszedelmes viszonyok | Émilie / Operaénekesnő (2014)
Móricz Zsigmond – Kocsák Tibor – Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig | Ilonka (2013)
Lehár Ferenc: A víg özvegy | Glavari Hanna (2013)
Kálmán Imre: A montmartre-i ibolya | Ninon, modell és énekesnő (2013)
Kálmán Imre: Marica grófnő | Marica grófnő (2012)
SingSingSing 3. (2012)
Lionel Bart: Oliver! | Nancy, utcalány (2012)
Túl a rivaldán (2011)
Pilinszky János: Ég és Föld gyermeke | Lány (2011)
Zerkovitz Béla – Szilágyi László: Csókos asszony | Pünkösdy Kató (2011)
Kocsák Tibor – Miklós Tibor: Anna Karenina | Anna Karenina (2010)
Mikszáth Kálmán – Benedek András – Karinthy Ferenc: A Noszty fiú esete Tóth Marival | Brózik Tinka / Szobalány / Ápolónő (2010)
SingSingSing 2. (2010)
Operett utazás (2010)
Nagy Ignác – Parti Nagy Lajos: Tisztújítás | Aranka (2009)
Csiky Gergely: Kaviár | Mariska (2009)
SingSingSing (2009)
Tömöry Márta – Korcsmáros György: Csizmás Kandúr | Királylány / VI. Színész (2009)
Szilágyi László – Eisemann Mihály: Én és a kisöcsém | Kató (2008)
Zágon István – Nóti Károly: Hyppolit, a lakáj | Terka (2008)
Zalán Tibor: Angyalok a tetőn | Hófehérke (2008)
Luigi Magni – Bernardino Zapponi – Vajda Katalin: Legyetek jók, ha tudtok! | Leonetta (2007)
Kovács Kristóf: Kék veréb | Edith Piaf (2007)
Neil Simon: Furcsa pár | Cecily (2006)
Molnár Ferenc: Színház | Sobri Ilonka (2006)
Franz Schubert – Heinrich Berté: Három a kislány | Édi (2006)
Tolcsvay László – Müller Péter – Müller Péter Sziámi: Isten pénze | Belle (2006)
Jókai Mór – Nagy András – Tordy Géza: Az aranyember | Tímea (2005)
K. Halász Gyula – Eisemann Mihály: Fiatalság bolondság | Takács Zsuzsi (2005)
Dobozy Imre: A tizedes meg a többiek | Szása (2005)
William Shakespeare: A windsori víg nők | Anna Page (2005)
Miklós Tibor – Várkonyi Mátyás: Sztárcsinálók | Octavia (2004)
Karinthy Frigyes: Titkos dalok Micimackótól és barátaitól | Madár (2004)
Dale Wassermann: La Mancha lovagja | Antonia (2004)
Carlo Goldoni: A komédiaszínház | Eleonora kísérője (2003)
Vajda Katalin – Fábri Péter: Anconai szerelmesek | Lucia (2003)
Joseph Stein – Jerry Bock: Hegedűs a háztetőn | Hódel (2003)
Németh Ákos: Müller táncosai | Erika, a Müller tánccsoport tagja (2003)
Pozsgai Zsolt: A kölyök | Lucy (2002)
Romhányi József: Hamupipőke | Hamupipőke, árva kislány (2002)
Lyman Frank Baum – Schwajda György: Óz, a nagy varázsló | Madárijesztő / Freddy (2002)
Mark Rozovszkij: Legenda a lóról | Ménes (2001)
Gerome Ragni – James Rado: Hair | Jeanine (2001)
Rainer Werner Fassbinder: A szenny, a város és a halál (2001)
Pozsgai Zsolt – Szilágyi Tibor: Vak Ond álma avagy milleniumi rémmesék (2001)
Asztalos István – Kovács Attila: István | Mária (2000)
Georges Feydeau: Bolha a fülbe | Eugénie (2000)
Madách Imre: Az ember tragédiája (2000)
Dés László – Geszti Péter: A dzsungel könyve | Túna (2000)
Tennessee Williams: Az ifjúság édes madara | Heavenly (2000)
Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása | Titkárnő (1999)

Egyéb szerepek:   
Eisemann Mihály-Szilágyi László: Én és a kisöcsém   (Kató)
Zalán Tibor: Angyalok a tetőn (Hófehérke)
Nagy Ignác színműve mentén írta Parti Nagy Lajos: Tisztújítás (Aranka, a sógornője)
Legyetek jók, ha tudtok! (Leonetta)
Molnár Ferenc: Színház (Sobri Ilonka)
Schubert-Berté: Három a kislány (Édi)
Kovács Kristóf: Kék veréb (Edith Piaf)
Dobozy-Korognai: A tizedes meg a többiek (Szása)
Müller Péter Sziámi - Tolcsvay László - Müller Péter: Isten pénze (Belle)
Shakespeare: A windsori víg nők (Anna, Page lánya)
Neil Simon: Furcsa pár (Cecily)
Wassermann-Leigh-Darion: La Mancha lovagja (Antonia)
Jókai Mór-Nagy András-Tordy Géza: Az aranyember (Tímea)
K. Halász-Eisemann: Fiatalság bolondság (Takács Zsuzsi)
Németh Ákos: Müller táncosai (Erika)
Josep Stein: Hegedűs a háztetőn (Hódel)
Várkonyi Mátyás - Miklós Tibor: Sztárcsinálók (Octavia)
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek (Lucia, a leánya)
Goldoni: A komédiaszínház (Eleonora kísérője)
Nagy-Pozsgai-Bradányi: A kölyök (Lucy)

A király beszéde

A király beszéde

Veszprémi Petőfi Színház
  • Erzsébet – yorki hercegné
A Noszty fiú esete Tóth Marival

A Noszty fiú esete Tóth Marival

Veszprémi Petőfi Színház
  • Brózik Tinka, Szobalány, Ápolónő
A víg özvegy

A víg özvegy

Veszprémi Petőfi Színház
  • Glavari Hanna
Abigél

Abigél

Veszprémi Petőfi Színház
  • Színész
Anna Karenina

Anna Karenina

Veszprémi Petőfi Színház
  • Anna Karenina
Anna Karenina

Anna Karenina

Veszprémi Petőfi Színház
  • Anna Karenina
Anna Karenina

Anna Karenina

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Anna Karenina
Bécsi vér

Bécsi vér

Veszprémi Petőfi Színház
  • Gabrielle Zeldau grófné
Bécsi vér

Bécsi vér

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Gabrielle Zedlau grófné
Csárdáskirálynő 100 szilveszteri operettkoktél

Csárdáskirálynő 100 szilveszteri operettkoktél

Veszprémi Petőfi Színház
  • Színész
Csókos asszony

Csókos asszony

Szarvasi Vízi Színház
  • Pünkösdy Kató
Csókos asszony

Csókos asszony

Veszprémi Petőfi Színház
  • Pünkösdy Kató
Csókos asszony - Veszprémi Petőfi Színház

Csókos asszony - Veszprémi Petőfi Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Pünkösdy Kató
Ég és Föld gyermeke

Ég és Föld gyermeke

Veszprémi Petőfi Színház
  • Lány
Eisemann-Szilágyi: Tokaji aszú

Eisemann-Szilágyi: Tokaji aszú

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Zsófi
Esőember

Esőember

Veszprémi Petőfi Színház
  • Susan
Esőember

Esőember

Veszprémi Petőfi Színház
  • Susan
Esőember

Esőember

Veszprémi Petőfi Színház
  • Susan
ESŐEMBER

ESŐEMBER

Békéscsabai Jókai Színház
  • Susan
ESŐEMBER - Veszprémi Petőfi Színház

ESŐEMBER - Veszprémi Petőfi Színház

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Susan
Esőember TK

Esőember TK

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Susan
I. Rátonyi Róbert Operettfesztivál Magyar nóta és operett est

I. Rátonyi Róbert Operettfesztivál Magyar nóta és operett est

Veszprémi Petőfi Színház
  • Színész
Isten pénze

Isten pénze

Veszprémi Petőfi Színház
  • Mrs. Cratchit
Kakukkfészek

Kakukkfészek

Veszprémi Petőfi Színház
  • Candy Starr
Kakukkfészek

Kakukkfészek

STÁB Produkciós Kft.
  • Candy Starr
Kaviár - Egy édes boldog pesti nyár

Kaviár - Egy édes boldog pesti nyár

Veszprémi Petőfi Színház
  • Mariska, ezek gyámleánya
Kurázsi mama és gyermekei

Kurázsi mama és gyermekei

Veszprémi Petőfi Színház
  • Yvette Pottier
Légy jó mindhalálig

Légy jó mindhalálig

Vörösmarty Színház
  • Ilonka
Légy jó mindhalálig

Légy jó mindhalálig

Veszprémi Petőfi Színház
  • Ilonka
Légy jó mindhalálig!

Légy jó mindhalálig!

Veszprémi Petőfi Színház
  • Ilonka
Légy jó mindhalálig.

Légy jó mindhalálig.

Pécsi Nemzeti Színház
  • Ilonka
Levelek a lövészárokból

Levelek a lövészárokból

Kisfaludy Színház
  • Színész
Levelek a lövészárokból

Levelek a lövészárokból

Veszprémi Petőfi Színház
  • Színész
Madarat tolláról...

Madarat tolláról...

Veszprémi Petőfi Színház
  • Sárgarigó
Marica grófnő

Marica grófnő

Veszprémi Petőfi Színház
  • Marica grófnő
Montmartre-i ibolya

Montmartre-i ibolya

Veszprémi Petőfi Színház
  • Ninon, modell és énekesnő
Nyitott ablak

Nyitott ablak

Móricz Zsigmond Színház
  • Gréti
Oliver

Oliver

Veszprémi Petőfi Színház
  • Nancy, utcalány
OLIVER! (családi musical)

OLIVER! (családi musical)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Operett gála

Operett gála

Veszprémi Petőfi Színház
  • Színész
Operett utazás

Operett utazás

Veszprémi Petőfi Színház
  • Színész
Operett utazás

Operett utazás

Veszprémi Petőfi Színház
  • Színész
Operett utazás

Operett utazás

Veszprémi Petőfi Színház
  • Színész
Sing, sing,sing II.

Sing, sing,sing II.

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
SingSingers - Christmas Musical Show

SingSingers - Christmas Musical Show

RaM Colosseum
  • Ének
SingSingSing-II.  musicalshow

SingSingSing-II. musicalshow

Veszprémi Petőfi Színház
  • Színész
SingSingSing-II. musicalshow

SingSingSing-II. musicalshow

Veszprémi Petőfi Színház
  • Színész
SingSingSing-II. musicalshow

SingSingSing-II. musicalshow

Veszprémi Petőfi Színház
  • Színész
Szilveszter - Marica grófnő

Szilveszter - Marica grófnő

Veszprémi Petőfi Színház
  • Marica grófnő
Szívhalászók

Szívhalászók

Kisfaludy Színház
  • Júlia
THE BEST OF: SingSingSing - musical show

THE BEST OF: SingSingSing - musical show

RaM Colosseum
  • Színész
Tisztújítás

Tisztújítás

Veszprémi Petőfi Színház
  • Aranka, a sógornője
Tokaji aszú

Tokaji aszú

Veszprémi Petőfi Színház
  • Zsófi
Tokaji aszú

Tokaji aszú

Veszprémi Petőfi Színház
  • Zsófi
TOKAJI ASZÚ -operett

TOKAJI ASZÚ -operett

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Színész
Túl a rivaldán

Túl a rivaldán

Veszprémi Petőfi Színház
  • Színész
Túl a rivaldán - zenés kabaré

Túl a rivaldán - zenés kabaré

Veszprémi Petőfi Színház
  • Színész
Túl a rivaldán - zenés kabaré

Túl a rivaldán - zenés kabaré

Veszprémi Petőfi Színház
  • Színész
Veszedelmes viszonyok

Veszedelmes viszonyok

Veszprémi Petőfi Színház
  • Émilie, Operaénekesnő
Veszedelmes viszonyok - Veszprémi Petőfi Színház

Veszedelmes viszonyok - Veszprémi Petőfi Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Émilie, Operaénekesnő
VSZF 2014. (Veszprém) Veszedelmes viszonyok

VSZF 2014. (Veszprém) Veszedelmes viszonyok

Thália Színház
  • ÉMILIE, Operaénekesnő

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!