Jegyvásárlás

művész


Nagy Cili
4

Nagy Cili

Született: 1978. október 24. (Veszprém)

Színésznő

Pécselyen nőtt fel, ahol általános iskolai tanulmányait is végezte. 1993-1997 között a zirci III. Béla Gimnázium tanulója volt. 1997-2000 között a zalaegerszegi Nádasdy Kálmán Színészképző Stúdió növendéke, kisebb szerepeket kapott a Hevesi Sándor Színházban is. 2002-2006 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt, Lukáts Andor…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színésznő

Pécselyen nőtt fel, ahol általános iskolai tanulmányait is végezte. 1993-1997 között a zirci III. Béla Gimnázium tanulója volt. 1997-2000 között a zalaegerszegi Nádasdy Kálmán Színészképző Stúdió növendéke, kisebb szerepeket kapott a Hevesi Sándor Színházban is. 2002-2006 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt, Lukáts Andor és Jordán Tamás osztályában. Egyetemi gyakorlatát a Budapesti Kamaraszínházban töltötte, majd 2006-2008 között a Nemzeti Színház tagja volt. Később játszott a Budaörsi Játékszínben. 2010-től a szombathelyi Weöres Sándor Színház tagja. A színészet mellett rendezéssel is foglalkozik.

Díjai:
Holdbeli csónakos díj (2014)
Opel Különdíj (2014)

Szerepei a Weöres Sándor Színházban:
G.Feydeau - M. Desvalliéres: A tartalék tartalékos (Angéla), rendező: Jordán Tamás
Frances Hodgson Burnett: A kis lord (Mrs. Pardiggle), rendező: Jeles András
Kander-Ebb-Fosse: Chicago (Roxie Hart), rendező: Keszég László
William Shakespeare műve alapján, Arany János és Nádasdy Ádám fordításának felhasználásával írta Mohácsi István és Mohácsi János: Szentivánéji álom (Hippolyta), rendező: Mohácsi János
Móricz Zsigmond: Rokonok (Lina), rendező: Jordán Tamás
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (Annie), rendező: Jordán Tamás
Georges Feydeau: Kézről kézre (Francine, a feleség), rendező: Hamvai Kornél
Ovidius: Átváltozások (Karneválszínház) rendező: Andrew Hefler
Weöres Sándor: Szent György és a Sárkány (Uttaganga királykisasszony), rendező: Valló Péter
Füst Milán: Máli néni (Tilda), rendező: Koltai Róbert
László Miklós: Illatszertár (Balázs kisasszony), rendező: Béres Attila
Dés László-Geszti Péter-Békés Pál: A dzsungel könyve (Csil), rendező: Horgas Ádám
Eisemann Mihály-Szilágyi László: Én és a kisöcsém (Vadász Frici), rendező: Koltai Róbert
Georges Feydeau: A hülyéje (Lucienne), c
Neil Simon-Cy Coleman-Dorothy Fields: Sweet Charity (Charity Masina Valentine), rendező: Béres Attila
Victor Hugo: A király mulat (Madame de Cossé) rendező: Valló Péter
Anton Csehov: Ványa bá (Jelena), rendező: Réthly Attila
Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk - Történelem XIV órában (2. ZOCHA (1919-1985) 66), rendező: Lukáts Andor
Mohácsi István-Mohácsi János: A falu rossza (Sulyokné), rendező: Mohácsi János
Szirmai Albert-Bakonyi Károly-Geszti Péter-Mohácsi testvérek-Kovács Márton: Mágnás Miska (Homonnay Aliz grófné), rendező: Mohácsi János
Molière: Tartuffe (Elmira), rendező: Béres Attila
Petr Zelenka: Hétköznapi őrületek (Sylvia), rendező: Réthly Attila
Arthur Miller: A salemi boszorkányok (Mrs. Ann Putnam), rendező: Alföldi Róbert
Karneválszínház: Alain René Le Sage: Szerelmi üzletek (Turcaret) (Bárónő), rendező: Valló Péter

Szerepei a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban:
Jean Anouilh: Eurüdiké (Eurüdiké), rendező: Bagó Bertalan
Shakespeare: Romeo és Júlia (Júlia), rendező: Ruszt József
Oscar Wilde: Bunbury (Gwendolen Fairfax), rendező: Merő Béla
Arthur Miller: A salemi boszorkányok (Mary Warren), rendező: Bagó Bertalan
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (Ledér), rendező: Ruszt József
Bereményi Géza: Shakespeare királynője (Nan), rendező: Bagó Bertalan
Moliére: Fösvény (Mariane), rendező: Bagó Bertalan
Georg Büchner: Woyzeck (Marie), rendező: Tompa Gábor Kornél

Szerepei a Színház és Filmművészeti Egyetemen:
Euripidész: Alkésztisz (Alkésztisz), rendezőtanár: Lukáts Andor
Euripidész: Andromakhé (Karvezető), rendezőtanár: Lukáts Andor
Kapecz Zsuzsa, Gothár Péter: Diótörő (Macskanő, Pösze egér), rendezőtanár: Jordán Tamás
Shakespeare: Hamlet (Gertrud), rendezőtanár: Lukáts Andor
Halász Péter: Önbizalom (Feleség), rendező: Halász Péter
Hamvai: Lüzisztraté (Kaloniké), rendezőtanár: Jordán Tamás
Claudio Monteverdi: Poppea megkoronázása (Ottavia), rendező: Fischer Iván, Lukáts Andor

Szerepe a Budapesti Kamaraszínház Ericsson stúdiójában:
Forgách András: Erik (Lili), rendező: Benedek Miklós

Szerepe a Ruttkai Éva Színházban:
Eisemann Mihály: Hyppolit, a lakáj (Julcsa), rendező: Verebes István

Szerepei a Nemzeti Színházban:
Szomory Dezső: Hermelin (Julis), rendező: Balikó Tamás
Hamvai Kornél: Vesztegzár a Grand Hotelben (Léni Jörins), rendező: Béres Attila
Szophoklész: Oidipusz, Oidipusz Kolonoszban, (kar, Iszméné, Antigoné), rendező: Sopsits Árpád
Jean Racine: Andromaché (Kephisis), rendező: Valló Péter
Gerhart Hauptmann: A bunda (Adelheid), rendező: Verebes István
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (Duzzog), rendező: Valló Péter
Spiró György: Szilveszter (Pasité), rendező: Keszég László

Szerepe a Pince Színházban:
Pince Cabaret, rendező: Benedek Miklós

Szerepe a Centrál Színházban:
Woody Allen: Semmi pánik (Susan Hollander), rendező: Puskás Tamás

Rendezései:
DühöngŐ (John Osborne: Look back in Anger című drámája alapján)
Tasnádi István: Bábelna - Nyelvleckék hala(n)dóknak
Jordi Galceran: A Grönholm-módszer
Várkonyi Mátyás - Miklós Tibor: Sztárcsinálók
Robert Harling: Acélmagnóliák

Film és TV-s szerepei:
Georges Feydeau: A hülyéje (TV film) színész (2015)
Hacktion (2014)
Tavasz, nyár, ősz  (magyar tévéfilm, 2007)
Régimódi történet (2006)
Tiszta Kabaré! (TV-műsor)
Fa leszek, ha fának vagy virága (TV-műsor)

2015. Humorfesztivál A hülyéje (Szombathely)

2015. Humorfesztivál A hülyéje (Szombathely)

Thália Színház
  • Lucienne
A dzsungel könyve

A dzsungel könyve

Weöres Sándor Színház
  • Csil
A falu rossza

A falu rossza

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Sulyokné, módos asszony
A falu rossza

A falu rossza

Weöres Sándor Színház
  • Sulyokné, módos asszony
A félkegyelmű

A félkegyelmű

Weöres Sándor Színház
  • Alexandra
A félkegyelmű

A félkegyelmű

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • élőben énekel
A félkegyelmű

A félkegyelmű

Weöres Sándor Színház
  • Élőben énekel
A félkegyelmű

A félkegyelmű

Weöres Sándor Színház
  • Alexandra
A főnök meg én meg a főnök

A főnök meg én meg a főnök

Weöres Sándor Színház
  • Beatrice
A Grönholm-módszer

A Grönholm-módszer

Weöres Sándor Színház
  • Rendező
A hülyéje

A hülyéje

Weöres Sándor Színház
  • Lucienne
A jó pálinka itassa magát

A jó pálinka itassa magát

Weöres Sándor Színház
  • Veronika/Brigi
A mi osztályunk

A mi osztályunk

Weöres Sándor Színház
  • Színész
A mi osztályunk

A mi osztályunk

Weöres Sándor Színház
  • Színész
A peleskei nótárius

A peleskei nótárius

Weöres Sándor Színház
  • Desdemona, 1. kellékes,banya, cafka, színész
A salemi boszorkányok

A salemi boszorkányok

Weöres Sándor Színház
  • Mrs. Ann Putnam
Abigail bulija

Abigail bulija

Weöres Sándor Színház
  • Beverly
Ájlávjú

Ájlávjú

Weöres Sándor Színház
  • Nő 2
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Jegycenter Kft.
  • Viktória
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Budaörsi Latinovits Színház
  • VIKTÓRIA, magyar lány
Átváltozások

Átváltozások

Weöres Sándor Színház
  • Színész
Az eltört korsó

Az eltört korsó

Weöres Sándor Színház
  • Márta asszony
Az üvegcipő

Az üvegcipő

Weöres Sándor Színház
  • Adél
Bábelna

Bábelna

Weöres Sándor Színház
  • Díszlet
Black Comedy

Black Comedy

Weöres Sándor Színház
  • Clea
Bolha a fülbe

Bolha a fülbe

Weöres Sándor Színház
  • Raymonde Chandebise
Chicago

Chicago

Weöres Sándor Színház
  • Roxie Hart
Dandin, avagy a megcsúfolt férj

Dandin, avagy a megcsúfolt férj

Budaörsi Latinovits Színház
  • ANGÉLIQUE
Diploma előtt

Diploma előtt

Weöres Sándor Színház
  • Mrs. Robinson
DühöngŐ

DühöngŐ

Weöres Sándor Színház
  • Rendező
Én és a kisöcsém

Én és a kisöcsém

Weöres Sándor Színház
  • Vadász Frici
GÁLA '11

GÁLA '11

Weöres Sándor Színház
  • Színész
GRAMP

GRAMP

Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
  • Andrea
Három lány

Három lány

Weöres Sándor Színház
  • Ólga
Hermelin

Hermelin

Nemzeti Színház zRt.
  • Julis
Hermelin

Hermelin

Nemzeti Színház
  • Julis
Hétköznapi őrületek

Hétköznapi őrületek

Weöres Sándor Színház
  • Sylvia
Illatszertár

Illatszertár

Weöres Sándor Színház
  • Balázs kisasszony
Ivanov

Ivanov

Weöres Sándor Színház
  • Babakina
Játék a kastélyban

Játék a kastélyban

Weöres Sándor Színház
  • ANNIE
Jótékonysági Gála

Jótékonysági Gála

Weöres Sándor Színház
  • Színész
Képmásképp

Képmásképp

Weöres Sándor Színház
  • Színész
Kézről kézre

Kézről kézre

Weöres Sándor Színház
  • FRANCINE, a felesége
Kivilágos kivirradtig

Kivilágos kivirradtig

Weöres Sándor Színház
  • MALVIN, Doby Ágnes testvére
Kivilágos kivirradtig

Kivilágos kivirradtig

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • MALVIN, Doby Ágnes testvére
Lehetnék bárki

Lehetnék bárki

Weöres Sándor Színház
  • Felolvas
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Weöres Sándor Színház
  • Homonnay Aliz grófné
Máli néni

Máli néni

Weöres Sándor Színház
  • Tilda
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (komédia)

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (komédia)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • ANNIE
Naftalin

Naftalin

Weöres Sándor Színház
  • Terka, a felesége
Nem fizetek!

Nem fizetek!

Weöres Sándor Színház
  • Concetta, a felesége
Pince Cabaret

Pince Cabaret

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Színész
Pogánytánc

Pogánytánc

Weöres Sándor Színház
  • Kate
Rivalda 2011 A kis lord

Rivalda 2011 A kis lord

Thália Színház
  • Mrs. Pardiggle
Rokonok

Rokonok

Weöres Sándor Színház
  • Lina, a felesége
RUSZT SZÍNHÁZA

RUSZT SZÍNHÁZA

Weöres Sándor Színház
  • Házigazda
Semmi pánik

Semmi pánik

Centrál Színház
  • Susan, a lányuk
Sweet Charity

Sweet Charity

Weöres Sándor Színház
  • Charity Masina Valentin
Szent György és a Sárkány

Szent György és a Sárkány

Weöres Sándor Színház
  • UTTAGANGA királykisasszony
Szentivánéji álom

Szentivánéji álom

Weöres Sándor Színház
  • Tündérleány Titánia kíséretében
SZENTIVÁNÉJI ÁLOM

SZENTIVÁNÉJI ÁLOM

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Tündérleány Titánia kíséretében
Szentivánéji álom-Szombathely-Humorfesztivál

Szentivánéji álom-Szombathely-Humorfesztivál

Thália Színház
  • Tündér Titánia kíséretében
Takáts Alice

Takáts Alice

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Takáts Alice
Tartuffe

Tartuffe

Weöres Sándor Színház
  • Elmira, Orgon felesége
Terrorizmus

Terrorizmus

Weöres Sándor Színház
  • 3. jelenet: Negyedik nő
Tingli-Tangli

Tingli-Tangli

Nemzeti Színház zRt.
  • Színész
Top dogs

Top dogs

Weöres Sándor Színház
  • Rita Jenkins
Ványa bá

Ványa bá

Weöres Sándor Színház
  • Jelena
Ványa bá

Ványa bá

Weöres Sándor Színház
  • Jelena
Vesztegzár a Grand Hotelben

Vesztegzár a Grand Hotelben

Nemzeti Színház zRt.
  • Léni Jörins, naiva és bűnsegéd
Vízkereszt vagy bánom is én

Vízkereszt vagy bánom is én

Weöres Sándor Színház
  • Mária, nemes hajadon, Olivia társalkodónője
Vízkereszt, vagy bánom is én

Vízkereszt, vagy bánom is én

Weöres Sándor Színház
  • KAPITÁNY / CURIO /VALENTIN/ PAP / RENDŐR
VSZF 2016. (Szombathely) Ványa bá

VSZF 2016. (Szombathely) Ványa bá

Thália Színház
  • Jelena
VSZF 2017. Ivanov (Szombathely)

VSZF 2017. Ivanov (Szombathely)

Thália Színház
  • Babakina
Woody Allen: Semmi pánik

Woody Allen: Semmi pánik

Kölcsey Központ
  • Susan, a lányuk

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!